Egy korábbi cikkben már röviden foglalkoztunk azzal, hogy mi is a RIP. Ma a Roland legszélesebb körben használt RIP szoftverének a technikai sajátosságaival szeretnénk részletesebben foglalkozni: A VersaWorks 6 jellemzői.
A VersaWorks rövid története
A Roland DG 2004-ben vezette be a VersaWorks RIP szoftverének első kiadását, mégpedig a legendás VersaCAMM SP sorozattal együtt. A többi RIP szoftverhez hasonlóan ennek is az az elsődleges funkciója, hogy az RGB és CMYK folyamatos tónusú tervfájlokat (pl. vektor- és bitmap-fájlokat) lefordítsa a nyomtatáshoz szükséges raszteres képfájlokká vagy többrétegű bitmap fájlokká.
A VersaWorks szoftvert egy intuitív, könnyen használható grafikus felületnek tervezték, igazán egyedi értékajánlattal. Először fordult elő, hogy a felhasználóknak előnyük származott egy célorientált RIP szoftverből, amely a beszerzésük része volt, és kifejezetten az ő gépeikhez készült. Ugyanakkor a legtöbb, külső partnertől származó RIP-től eltérően nem kényszerítette őket arra, hogy sohasem használt funkciókért fizessenek. Ebben az értelemben a VersaWorks valóban forradalmi volt.
A VersaWorks legújabb változatát, a VersaWorks 6-ot a Global Graphics Harlequin processzora és szűrőmotorja működteti. A Global Graphics remek előélettel büszkélkedhet a hagyományos nyomdaiparban, így pl. az üzleti célú ofszet és flexo nyomtatás terén, ahol a fájlok nagy pontosságú és gyors rippeléséről és elkülönítéséről ismert a kivételes színvisszaadás érdekében.
Napjainkban a VersaWorks 6 legtöbb nyomtató berendezésünk elsődleges RIP szoftvere, biztos hírnévvel a használhatóság, a teljesítmény és az egész élettartamra szóló ingyenes frissítések tekintetében. Hatékony motorjának köszönhetően pedig sokkal többet tesz, mint a nyomtatási fájlok "lefordítása", méretarány-növelése vagy átméretezése, miközben kiegészítő funkciók sorát is kínálja, pl. a munka kalkulációk, nyomtatás változó adatokkal, fejlett színegyeztetés és sok egyéb.
De kezdjük az elején, mert ahhoz, hogy megértsük, mi mindenre képes ez a szoftver, az alapok mély ismerete szükséges. Ebből a blogból megtudhatja, hogyan működik valójában a raszterkép-feldolgozás (vagy RIP), milyen szűrési szabályokat alkalmaz, és mire kell figyelni a képek méretarányának növelésekor.
Képek átalakítása valami nyomtathatóvá
A tervfájlok nyomtathatóvá tételéhez a fájlokat előbb "raszterezni" kell, hogy a kimeneti eszköz képes legyen pontosan visszaadni az adatokat. Hogyan történik ez? Ezeknek a folyamatos tónusú fájloknak digitális féltónusú fájlokká alakításával. Egy digitális féltónusú fájl több rétegből áll.
Ezek a rétegek alapvetően bitmap fájlok. Mindegyik különböző alakú és méretű (ebben az esetben egyszínű) pontokkal kitöltött mátrixból áll. Hogy ezek a pontok hogyan jelennek meg a mátrixokon, és hogy ezek a mátrixok hogyan viszonyulnak egymáshoz, meghatározza, hogy a nyomtatóeszköz hogyan adja majd vissza ezeket a színeket, árnyalatokat és tónusvariációkat, amelyek a képen megjelennek.
A raszterezés tehát valójában arról szól, hogy a RIP fordítás közben a folyamatos tónusú CMYK- vagy RGB-fájlok (a digitálisan létrehozott tartalmak leggyakrabban használt formátuma) több bitmap fájllá alakulnak át, amelyeket folyamat- (és esetleg direkt) színek választanak el.
A raszterkép-feldolgozás során a program egy szűrési szabályt alkalmaz egy előre meghatározott pontsűrűséggel és formával. Ezek a szabályok határozzák meg, hogy hány különböző méretű pont kerül a mátrix minden egyes négyzetére. Ez nemcsak az egyes színek pontos árnyalatait határozza meg, hanem kiküszöböli a nyomaton található zavaró hatásokat, pl. a moaréhatást vagy pontterülést, amelyek ezeknek a fájlszeparációknak a létrehozásából adódnak.
A RIP szűrési szabályokról részletesebben
A szűrési szabályok működésének megértéséhez egy pillanatra vissza kell térnünk a féltónusú pontokhoz. Nagy a kísértés, hogy ezekre a pontokra szabályos körökként gondoljunk, de ez nem mindig igaz. Valójában a nyomtatáskor leggyakrabban használt pontformák a kör mellett a négyzet és az ellipszis. Fontos ezt szem előtt tartani, mert mind a pontformának, mind pedig annak, hogy a pontok hogyan strukturálódnak a mátrixon, komoly hatása van az esetleges termékekre és a tónusátmenetekre.
És itt jönnek képbe a szűrési szabályok. Általában véve a szűrési szabályoknak három fő analóg típusa létezik a pontok elhelyezéséhez, mégpedig az amplitúdómoduláció (AM), a sztochasztikus szűrőként is ismert frekvenciamoduláció (FM) és a hibrid szűrés.
Az AM esetében a tónusfokozatok 0%-tól 100%-ig tartanak, kezdve a kis sugarú pontokkal (0%), és befejezve a nagy sugarú pontokkal (100%). Ezek a pontok egy ortogonális rácson kerülnek elhelyezésre. Minél nagyobb a pont mérete, annál sötétebb a tónusérték. A fekete festék esetében, ha a pont a négyzet 0%-át tölti ki, akkor azt a nyomtató fehérként olvassa le. Ha a kitöltés 100%-os, akkor fekete színként értékeli. És valahol a kettő között ott van a szürke összes árnyalata.
Az FM esetében a tónusfokozatok skálája ugyancsak 0%-tól 100%-ig tart, de a pontméret állandó marad, és a pontok elhelyezése sztochasztikusan (vagy véletlenszerűen) történik. A tónusdenzitás meghatározása nem a pontméret növelésével, hanem az adott területen elhelyezett pontok számával történik. Azok a területek, ahol több a pont, sötétebbek, ahol kevesebb a pont, azok világosabbak. Az általában nagyobb pontgyakoriságnak köszönhetően ezzel a módszerrel finomabb részletek hozhatók létre.
Végezetül a hibrid szűrés az AM és az FM kombinációját alkalmazza. Hibrid szűrés esetén a kevesebb színeltéréssel rendelkező világosabb területek feldolgozhatók amplitúdómodulációval, míg a bonyolultabb, színes vagy sötétebb területek a frekvenciamodulációt használhatják.
A digitális nyomtatásban legtöbbször a frekvenciamodulálást és a hibrid szűrést fejlett algoritmusokkal kombinálva használjuk a kívánt hatás elérése érdekében. És ezzel el is érkeztünk azokhoz a szűrési módokhoz, amelyeket a VersaWorks 6 szoftverben ki lehet választani: "Dither" és "Error Diffusion".
Melyik szűrési módszert kell választanom a VersaWorks 6 szoftverben?
Most, hogy már tisztában vagyunk a szűrési szabályokkal, könnyen elmagyarázható a "Dither" és az "Error Diffusion" közötti különbség. Mindkettő hibrid féltónusú mintázási eljárás, amelyek a tónusok és a színek kiterjesztett tartományának használatát teszik lehetővé.
A “Dither” esetében a RIP egy specifikus ditherelési mintát fog alkalmazni a gyorsabb feldolgozás érdekében. Másfelől, az “Error Diffusion” esetében a program figyelembe fogja venni a környező képpontokat is, ami kimagasló eredményekhez és sokkal finomabb részletekhez vezet, de a feldolgozási idő is megnő.
Ezért azt javasoljuk, hogy az Error Diffusion eljárást csak olyan bonyolult képek esetében használják, ahol sok a tónusváltozás és rengeteg a részlet, mint pl. fényképek esetén, a Dithert pedig a kevesebb színt és tónusbeli eltérést tartalmazó nyomatokhoz, pl. padlógrafikákhoz és hasonló jelzés anyagokhoz. Ne feledje, hogy alapértelmezés szerint a VersaWorks 6 a Dither szűrési módot fogja alkalmazni.
És mi a helyzet a felfelé méretezéssel?
Annak tudatában, hogy hogyan néz ki egy féltónusú fájl és hogyan működnek a szűrési szabályok, könnyen megérthető, hogy a képek felfelé méretezése miért lehet olyan bonyolult és hibákra hajlamos folyamat. Hiszen a RIP-nek már el kell végeznie egy csomó számítást a fájlok elkülönítéséhez és az egyes képpontok helyének meghatározásához.
Amikor egy bitmap képfájlt szeretne felfelé méretezni, nemcsak arra kéri a RIP-et, hogy külön színfájlokat hozzon létre és képpontokat rendezzen el a rácson különböző bonyolultsági fokozatokkal, hanem hogy számítsa ki ezt olyan területekhez is, amelyek nem léteznek az eredeti fájlban. Mivel, ahogy ezzel a legtöbben már tisztában vannak, plakátok nem készülnek 6 x 6 méteres méretben; a tervfájl ehelyett rendszerint 60 cm x 60 cm méretű. És a RIP feladata az, hogy a tervet interpolációt alkalmazva felméretezze a kívánt kimeneti méretre.
Az interpolációnak azonban korlátai vannak. A RIP-től azt nem várhatjuk el, hogy a kisebb felbontású képeket nagy felbontású kimenetekké alakítsa, mert minél kisebb a kiindulási felbontás, a pontok annál hamarabb láthatóvá válnak az emberi szem számára. Ezért mindig fontos, hogy a fájlokat jól készítsük elő és hogy a megfelelő felbontást válasszuk, főként, ha fotórealisztikus eredményt szeretnénk elérni. Ezután az utolsó lépésben a VersaWorks szoftverrel tovább méretezhetjük felfelé a képet a kívánt arányra.
Ehhez a VersaWorks szoftverben a következő három interpolációs algoritmus közül lehet választani:
- Nearest Neighbor: A VersaWorks a terveket a kimenetben a legközelebbi képpont információit felhasználva méretezi fel. Az eljárás nagyon gyors és egyszerű, de ugyanakkor a legkevésbé pontos is.
- Bi-Linear: A VersaWorks a tervet 2 x 2 lineáris képpontok színértékeinek súlyozott átlagát felhasználva méretezi fel. Ez az eljárás egy kicsit lassabb, de remek tónus eredményeket ad.
- BiCubic: A VersaWorks a terv felméretezéséhez 8 lineáris képpont színértékeit veszi figyelembe 1 új képpont létrehozásához. A BiCubic interpoláció adja általában a legjobb eredményt az átmenetek és a fényképek esetében, de egyúttal ez a leghosszabb RIP eljárás is.
Kezdődjön a nyomtatás
Most, hogy megértettük, mi zajlik le valójában a nyomtatóban a kép raszteres feldolgozása során, hogyan működnek a szűrési szabályok, és mely alapvető algoritmusainkkal növelhető a képminőség és méretezhető fel a kép, képesnek kell lennünk arra, hogy pontosabban határozzuk meg, hogy egy munka mennyi ideig fog tartani, és hogy az ügyfélnek milyen méretű fájlokat kell hoznia a kívánt eredmény érdekében.
De a tökéletes eredményhez természetesen gyakorlás szükséges. Ezért ösztönözzük folyamatosan ügyfeleinket a kísérletezésre. Megpróbálhatja például kinyomtatni ugyanazt a képet különböző beállítások és technikák alkalmazásával. Emellett a csapatunk is örömmel segít Önnek.
Következő blogunkban a linearizálással, az ICC-profilokkal és a színegyeztetéssel fogunk foglalkozni. Ugye, nem akar lemaradni róla? Jelölje meg könyvjelzővel ezt az oldalt, vagy iratkozzon fel hírlevelünkre.
Tudjon meg többet a
VersaWorks 6 RIP szoftverről
